Mass Effect Wiki
Advertisement
A bioluminescent hanar

A hannárok a földi medúzákra emlékeztető lények és egyikei a kevés nem-kétlábú fellegvári fajoknak. A hannárok fölöttébb udvarias beszédmódukról, és a protiánok – akiket az ő nyelvükön „Csillantók”-nak neveznek – iránti vallásos imádatukról ismerősek.

Biológia[]

A hannárok „állva” némileg magasabbak az embereknél, leginkább hosszú, három ujjban végződő csápjaiknak köszönhetően. A gerinctelen, vízben őshonos hannárok képtelenek megtartani a súlyukat normál gravitáció mellett, ezért ha a galaxis más fajaival kívánnak érintkezni, tömeghatás-mezőket használó ellengravitációs felszerelést kénytelenek viselni. A végtagjaikkal erősen képesek szorítani, de ahhoz nem elég erősek, hogy néhány száz grammnál nagyobb tömegű tárgyakat felemeljenek velük. A hannárok képesek természetes mérgek kiválasztására is.

A hanarok nemtelenek. Annak ellenére, hogy vízben fejlődtek ki, úgy tűnik, képesek levegőt lélegezni vagy a technika útján elérték, hogy képesek legyenek rá. Külső megjelenésük ellenére, van koponyájuk.

Kultúra[]

A hanar merchant, Delan

A hannár anyavilág, Kahje felszínének 90%-át víz borítja és egy energetikus fehér csillag körül kering, minek következtében a bolygó egét állandóan felhők borítják. A bolygón lévő protián romok miatt a hannárok vallása az ősi faj köré épül, akiket ők „Csillantók”-nak neveznek. A mítoszaik szerint a protiánok voltak, akik felkarolták és civilizálttá tették a hannárokat azáltal, hogy megtanították őket a beszédre.

Néhány évszázaddal ezelőtt a hannárok felvették a kapcsolatot egy közeli bolygó (Rakhana) lakóival, a drellekkel. A drell társadalom válságban volt a túlnépesedés és a nyersanyagok gyors felélése miatt, így a hannárok kimenekítettek néhány százezer drellt a bolygóról és Kahjéra költöztették őket, ahol integrálták őket a hannár társadalomba, míg a megmaradt drellek kihaltak. Manapság a drellek a hannárok társai, és habár a külső szemlélő számára ez a kapcsolat sokkal inkább rabszolga-tartásnak tűnhet, ez közel sem így van. A drellek jelen vannak a hannár társadalom minden szintjén, és a legtöbbjük megtiszteltetésnek veszi ha egy hannár család szolgálatába állhat a Szerződés értelmében. Számos drell válik a család nemhivatalos tagjává, és egyesek még a hannárok „léleknevét” is megismerhetik.

A hannárok kifinomult biolumineszcencens mintázatokkal kommunikálnak – így más fajok csak fordítógép segítségével érthetik meg őket (habár számos drell génkezelésnek veti alá a szemeit, hogy a nagy frekvencijú villanásokat is lássák és megértsék a hannárokat) – és rendkívüli pontossággal és túlzott udvariassággal beszélnek. A legtöbb hannár sértésnek veszi a nem megfelelő szóhasználatot és különleges tréningekre kell járniuk, hogy letegyenek erről a szokásukról, amikor más fajok képviselőivel társalognak.

Minden hannárnak két neve van, az „arcnév” és a „léleknév”. Arcnevükön mutatkoznak be az idegeneknek és ismerőseik is ezen a néven ismerik őket. A léleknevet csak közeli barátaik és családtagjaik ismerik, és általában költői hangzású. Egy cinizmusáról ismert hannár lélekneve például „Az, aki rávilágít a buták ostobaságára”. A hannárok sosem beszélnek magukról egyes szám első személyben azokkal, akiknek csak az arcnevüket árulták el, ilyenkor általában „ez”-ként hivatkoznak magukra. A hannárok minden esetben nyugodtak és udvariasak maradnak, még azokkal szemben is, akik fenyegetik vagy bántani akarják őket.

A drell szolgák gyakran hajtanak végre orvgyilkosságokat hannárok parancsára, mivel az utóbbiak a szárazföldön képtelenek a küzdelemre – habár Zaeed Massani megemlíti, hogy egyszer majdnem megfojtotta egy hannár zsoldos. A drell bérgyilkos Thane Krios is megerősíti, hogy a hannárok szorítása és mérgeik igen erősek.

A hannárok egyik vallási ünnepe, a Nyahir, avagy az „Eszmélés ideje”, tizenhárom teljes napon át tart, amikor a beszéd ajándékát ünneplik, amely hitük szerint a Csillantóktól származik. Az ünnep egyszerre elmélkedés és versengés, a hívők vitákat, költészeti párbajokat és más hannár művészetek beli megmérettetéseket rendeznek. A győztesek nevét bioluminesszencikus formában felvésik a Mount Vassala, egy vízalatti vulkán oldalára, amely a legősibb protián romváros szívében található.

A hannárok kultúrája tiltja az állatviadalokat, szerintük csökkentik az együttérzőképességet.

Gazdaság[]

Kevés hannár hajlandó más fajokkal érintkezni. A gazdasági kapcsolatok csupán néhány határ menti kereskedőállomásra korlátozódnak. A hannárok maguk választotta elszigetelődése és egyedi fiziológiájuk okán a galaxis gazdaságának csupán jelentéktelen hányadát képviselik. Kevés általános (kétlábú és ujjakkal rendelkező fajok számára készül) felszerelés érhető el a hannár űrtérben és kevés árut állítanak elő, ami mások számára is használható volna.

Más ismert export termékei között az alkohol megtalálható. A batárian vállalkozó, Edan Had'dah nagyon is oda volt a hannár likőrökért. Ezeket valószínűleg diszkrét szürke kereskedelmi kapcsolatokon keresztül szerezhették be, amelyeket annak ellenére tartanak fenn, hogy maguk a batárianok is politikailag és gazdaságilag is elszigeteltek a Tanácstól.

Az alkohol hannár megfelelője az elmehal, egy hallucinogén hal, ami a faj kedvence. 2186-ra ismeretes, hogy ezekből a termékekből a Fellegvár Ezüst Part Kaszinójába is kerültek.

Gyenge testfelépítésükből kifolyólag a hannárok nagy valószínűséggel robotbányászokat alkalmaznak a nyersanyagok kitermelésére.

Kormányzat[]

A hannár kormányzat a Megvilágosodott Elöljárók néven ismert. Szalárianok és Turiánok közti pletykák szerint a hannárok a közeljövőben a Fellegvári Tanács teljes jogú tagjaivá válhatnak, de az nem ismert, milyen nagy szolgálatot tettek ezért.

Galaktikus kapcsolatok[]

A többi faj szemében a hannárok felsőbbrendűség-komplexusban szenvednek a „helytelen” beszéd iránt való intoleranciájuk miatt (és gyakran hívják őket medúzáknak is). A hannárok általában felemelik a hangjuk, amikor úgy érzik, vallásos eszméiket elnyomják vagy fenyegetik, és ez alkalmanként összetűzésekhez vezethet a Fellegvár más fajaival. A prezidiumon egy hannár rendíthetetlenül védi a nem térítő szándékú prédikáláshoz való jogát, még akkor is amikor egy C-Sec tiszt távozásra szólítja fel, és Shepard parancsnok is hallja a hírekben, hogy Hannár tüntetők zártak le egy protían ásatási területet, melyet szalárianok tártak fel.

Ettől függetlenül, időről időre más fajokkal is szorosan együtt dolgoznak. Egy alkalommal a hannár kormány ügynökei a Rendszerek Szövetségével is együttműködtek, egy batárián tudományos laboron ütöttek rajta, ahol kaszás technológiát tanulmányoztak.

Katonaság[]

A hannár haderő viszonylag kicsi, viszont drell harci specialisták erősítik: különleges kémek, szabotőrök, orvgyilkosok, akiket már fiatal koruktól képeznek. Alapesetben a drell szövetségeseiket nem küldik nyílt háborúba, de kivételt tesznek 2186-ban a kaszás invázió alatt, ha Shepard parancsnoknak sikerül megakadályoznia Kahje invázióját.

Kahje-t egy automatizált bolygóvédelmi rendszer védi. Bár hatásos a legtöbb támadással szemben, belső szabotázzsal szemben viszont sebezhető, csupán egy közepes kormányzati hozzáférés szükséges, és egy egyszerű számítógép vírus gyorsan kompromittálhatja a rendszert.

Ismert hannárok[]

  • Blasto -kitalált
  • Delanynder
  • Opold
  • A Prédikáló hannár
  • Zymandis

Hannár bolygók[]

  • Kahje - anyabolygó
  • Első Part
  • Belan
  • Rough Tide

Érdekességek[]

  • A játék francia verziójában a hannárok neve „hanari”, valószinűleg azért, mert "anar" a kiejtése, ami az anarchista szó megfelelője a francia szlengben.
  • A fellegvári játékeladó megemlít bizonyos aszári-hannár pornójátékokat, ami utalás lehet a jelenkor „csápos pornójára” (tentacle porn).
  • Egy iliumi hirdetés egy filmet reklámoz Blastóról, az első hannár Fantomról, aki karakterében leginkább Piszkos Harry-re hasonlít.
  • Egy omegai boltban vásárolható erotikus magazin, a Fornax borítóján egy hannár látható csábító pózban.
  • Mark Meer volt a szinkronhangja az összes hannárnak.
  • A Citadel DLC-ben említésre kerül, hogy a protíanok étvágyfokozóként sült, vagy főtt hannárokat fogyaszottak.
Fájl:Citadelcouncilicontransparent.png Fajok Fájl:Citadelcouncilicontransparent.png
Fellegvár AszáriDrellElkorHannárEmberŐrzőSzalariánTuriánVolu
Fellegváron kívüli BatariánBegyűjtőGethKroganLeviatánKvariánRaloiKaszás
Virtuális idegenVorchaYahg
Történelmi ProtiánRekniEgyéb történelmi fajok
Advertisement