Azok az idegen fajok akik megelégedtek azzal, hogy a galaktikus politika szélén tengődnek, most mindent megtesznek mindent, hogy megnyerjék ezt a háborút.
Terminusz Flotta[]
Szükséges: Első találkozás Aria T'Loak-kal a Purgatóriumban, Prioritás: Palaven után.
Katonai erő: 50
A Terminusz flotta egy zsoldos és kalózhajókból álló flotta, melyet csak a közös galaktikus elhelyezkedés és a Kaszásoktól való félelem tart egyben. Ennek ellenére a flotta egy egészként működik Aria T'Loak veetése alatt.
FRISSÍTVE (Teljesítve: Aria: Blood Pack)
Katonai erő: 50
A Blood Pack zsoldosait hasonlították már özönvízhez, tűzvészhez és más katasztrófákhoz. Kroganeket és vorchákat toboroznak, főleg olyanokat akiket nem érdekelnek a járulékos veszteségek. Azokban a ritka esetekben amikor a nyers erő kevésnek bizonyul, gondolkodás nélkül bevetik a tömegpusztító fegyvereiket, melyek a Fellegvár Területén be vannak tiltva.
FRISSÍTVE (Teljesítve Aria: Blue Suns)
Katonai erő: 50
Ez a "privát biztonsági szolgálat" ügyel arra, hogy egy profi zsoldos hadsereg imázsát tartsa fenn. A valóság azonban az, hogy egyre jobban hasonlítanak bűnszindikátusra. Ennek ellenére könyörtelen módszereik és taktikáik miatt hatalmas a kereslet irántuk a Terminusz Rendszerben.
FRISSÍTVE (Teljesítve Aria: Eclipse)
Katonai erő: 50
Az Eclipse Társaság "okos" biztonsági megoldásokra specializálódott, gyors pontos csapásokra, szabotázsra és elektonikai hadviselésre. A zsoldosaikat egy hadseregnyi harci robot támogatja.
Rachni Dolgozók[]
Szükséges: A rachni királynő megmentése a Mass Effectben és az Attikai Határ: Krogan Csapat küldetésben.
Katonai erő: 100
Mivel közelsem csupán agyatlan rovarok, a rachni faj a többi fajhoz hasonló színvonalú mérnöki tervezésre képes. Bár eleinte gyanakvóan tekintettek rájuk, idővel gond nélkül integrálódtak a Tűzpróba projektbe. Kifejezetten hatékonyan dolgoznak a csapatmunka jellegű feladatokon, így a projekt vezetői komplex problémák megoldását is már rájuk merik bízni.
Kwunu Volusz Csatahajó[]
Megtalálva: Aethon Klaszter, Esori, Solu Paolis
Katonai erő: 50
A volusok csak egy csatahajót építettek, amit arról a diplomatáról neveztek aki elérte, hogy a volus faj a turian kliens-faja legyen. A Kwunu az egyetlen ilyen hajó az osztályában, de rendkívüli a fegyverzete. A fő és oldalső ágyúi mind Thanix Mágneses Hidrodinamikus ágyúk. A hajó első útján egy turian tábornok azt mondta, hogy ez a hajó egy kör alatt háromszor felégethet egy bolygót. Bár az építését teljes mértékben az Elkoss Combine finanszírozta, a hajót elkészülte után közösen adták át a Vol Protekorátusnak és a Turian Hierarhia számára.
Árnybróker Támogató Csapat[]
Megtalálva: Homokóra Köd, Sowilo, Hagalaz
Katonai erő: 40
Az árnybróker hatalma a kapcsolataiben rejlik. Dr. Liara T'Soni ügynökei bármikor képesek szinte minden felszerelést beszerezni megvesztegetésekkel, zsarolással és szíveségekkel. Ez a logisztikai rendszer nagy jelentősségű a projekt számára, mivel a kommunikációs és közlekedési hálózatok zavarai miatt a nyersanyagok beszerzése igen csak veszélyes.
Elkor Flotilla[]
Megtalálva: Silean Köd, Phontes, Oltan
Katonai erő: 40
Az elkor flotillában csak néhány cirkáló és hordozó van, az igazi értékei a csapatszállítói. Testfelépítésük miatt, az elkorok vállra szerelt nehézfegyverzetet használnak. A fegyvereik újratöltését, célzórendszereket, lőszerválasztást virtuális intelligencia vezérli. Nem szokatlan a rakétavetőket, golyószórókat és más félelmetes fegyvereket hátukon hordozó elkorok látványa.
Árnybróker Bérgyilkos Csapat[]
Megtalálva: Krogan DMZ, Dranek, Rothla
Katonai erő: 25
Az új árnybrókerként Liara T'Soni-é lett az előző bróker bérgyilkos csapata, egy kisebb csapat katona, akiket akkor hív, ha az információ kevés ahhoz, hogy elnémítsanak egy célpontot. A módszereik küldetésenként változnak: óvatos mérgezésektől egész épületek felrobbantásáig, a csapat bármilyen pusztításra képes amit az új bróker kíván. Dr. T'Soni a Kaszások és Cerberusz ellen használja őket.
Volus Bombázó Flotta[]
Szükséges: Din Korlack meggyőzése a Fellegvár: Volus nagykövet küldetésben.
Katonai erő: 75
A voluszok a légierőt preferálják, felszíni harcokban a turianokra támaszkodnak. Több nehéz-bombázó fregattokból álló flotillával is rendelkeznek, amelyek bármilyen atmoszférában képesek harcolni.
Batarian Flotta[]
Szükséges: A batarian tiszt/Balak meggyőzése a Fellegvár: Batarian kódok küldetésben.
Katonai erő: 100
A valaha hatalmas batarian flottát szinte teljesen megsemmisítették a Kaszások amikor Kar'shant megtámadták. A túlélők egyetlen flottába gyűltek. A batarian menekültek ezrével jelentkeznek a hadseregbe, kétségbeesetten kapaszkodót keresve az anyabolygójuk puszulása után. Egy flotta sem vágy jobban a Kaszások elleni harcra, mint Kar'shan utolsó hajói.
FRISSÍTVE (Ha Balak elmenekült az X57: Szakadjon le az ég küldetésben, vagy ha nem teljesítetted a küldetést, illetve a Mass Effect 2 Genezissel kezdted a játékot. Balak meggyőzése a Fellegvár: Batarian Kódok küldetésben.)
Katonai erő: 15
Mint a Hegemónia legmagasabb rangú megmaradt tisztje, Balak az utolsó katonai vezető. A vezetése, elszántsága, és alig visszafojtott haragja feltüzelte a csapatait. Bár mélységesen gyűlőli a Szövetséget, bármire képes, hogy megmentse a népét, így nagynehezen csatlakozott az emberekhez hogy megállítsák a Kaszásokat.
FRISSÍTVE (Teljesítve: Sárkány Fészke: Az erő pillérei)
Katonai erő: 40
A batarian menekültek az erő pillérei köré gyűlve bátorságot merítenek e szent, ősi ereklye visszaszerzéséből.
Citadella Védelmi Erő[]
Szükséges: Prioritás: Fellegvár II (Néhány párbeszédet a küldetés előtt is teljesíteni lehet, de mint harci erősség csak ezután fog megjelenni.)
Katonai erő: 10
A Citadella Védelmi Erőt a Tanács hozta létre, hogy támogassák Shepard-et a Kaszások elleni háborúban. A CVE-be minden citedella faj hajója és katonája beletartozik. Néhány olyan faj is csatlakozott akik hivatalosan nem tagjai ennek a csoportnak. A puccskísérlet után semmilyen segítséget nem utasít el a Tanács.
FRISSÍTVE (Ha a menekültet támogatod)
Katonai erő: -2
A menekültek megnövekedett száma kimerítette a Citadella erőforrásait ami a védelmi rendszerek és személyzet számára volt elkülönítve.
FRISSÍTVE (Ha a dokkoló tisztet támogatod)
Katonai erő: 7
Könnyebbé vált az utazás a aszári terültek és Thessia felé. A menekültek számának csökkenésével nőt a Citadella biztonsága.
FRISSÍTVE (Ha a vonakodó civilt támogattad)
Katonai erő: 5
Önkéntes civilek segítenek az életmentésben. Segítik az orvosokat, besegítenek az adminisztrációban ezáltal levéve a terhet a túlterhet egészségügyi személyzetről.
FRISSÍTVE (Ha az energikus civilt támogatod)
Katonai erő: 0
Az emberek háborúra való felkészítése javított a civilek harckészültségén.
FRISSÍTVE (Ha a Fantom terminálon jóváhagytad az élettársi járulékot)
Katonai erő: 8
Shepard parancsnok visszaállította az aktív szolgáltatot teljesítő személyzet házastársainak és családtagjainak jaró jutalékokat, javítva a morált a Citadellán.
FRISSÍTVE (Ha jóváhagytad a civil deportálási kérelmet a Fantom terminálon)
Katonai erő: 7
Egy menekülteket kihasználó szélhámost kiutasítottak a Citadelláról. Javult a kikötő biztonsága.
FRISSÍTVE (Ha jóváhagytad az orvosi ellátmányokat a Fantom terminálon)
Katonai erő: 7
A Vámügyön tárolt orvosi ellátmányok Fantom jóváhagyással átkerültek a Huerta Kórházba, javilt a betegellátás.
FRISSÍTVE (Ha a megfigyelő rendszert jóváhagytad a Fantom terminálon)
Katonai erő: 7
Egy Fantom engedélyt adott a C-Sec-nek, hogy magánszemélyeket nyomonkövessen. A felvételekkel több letartóztatás is történt, javult a biztonság.
FRISSÍTVE ( Ha az aggódó kereskedőt támogattad az Aegorh Lőszernél és a Milíciát is engedlélyezted a Fantom terminálon)
Katonai erő: 7
A C-Sec engedélyt kapott egy civil milítia kiképzésére, növelve ezzel a védelmi erőket.
FRISSÍTVE (Ha az agresszív kereskedőt támogattad az Aegorh Lőszernél és a fegyvereladást is engedlélyezted a Fantom terminálon)
Katonai erő: -4
A C-Sec nem foglalkozik az illegális fegyverkereskedelemmel. Egyes bűnőző elemek kihasználva a helyzetet fegyverarzenált hoztak létre. Megnövekedett a bűncselekmények száma, miközben régi sérelmeket rendeznek le.
FRISSÍTVE (Ha engedélyezet a Citadellára történő belépést a Grissom Akadémia küldetés után.)
Katonai erő: 5
Szállást intéztek a Grissom Akadémia tanulóinak akik túl fiatalok, ahhoz hogy a protián eszközön dolgozzanak. Ezek a tehetséges fiatalok azonban olyan ismétlődő feladatokat végeznek el, amelyket nem lehet virtuális inteligenciára bízni.
FRISSÍTVE (Ha a frusztrált C-Sec tisztet támogatod az Apolló Kávézónál)
Katonai erő: -2
A C-Sec az apróbb bűncselekményekre és rendzavarásokra koncentrál, emiatt szétszóródnak az erői, csökkentve a hatékonyságot a nagyobb fenyegetésekkel szemben.
FRISSÍTVE (Ha a kavézó tulajdonosát támogatod az Apolló Kávézónál)
Katonai erő: 5
A C-Sec a háborúval kapcsolatos problémákkal és a komoly bűncselekményekkel foglalkozik. Azzal, hogy fokuszálja az erősforrásait, javult a Citadella biztonsága.
FRISSÍTVE (Ha beszéltél a bankárral az elnökségen a Prioritás: Citadella II után)
Katonai erő: 5
Miután meggyőzték őket, hogy a penzük bankban tartása létfontosságú a háború szempontjából, a volusz kereskedők bőkezű adakozásba kezdtek, hogy segítsék a rászorulókat és a védelmet.
FRISSÍTVE (Ha teljesítetted a Citadella: Célzórenszer Zavaró Technológia küldetést.)
Katonai erő: 8
Geth zavaró frekvenciák javították a Citadella automata védelmi rendszerét.
FRISSÍTVE (Ha teljesítetted a Citadella: Cerberusz Automata Gépágyú Tervek küldetést.)
Katonai erő: 8
A Shepard parancsnok által megszerzett tervrajzok segítségével C-Sec könnyedén felderítette és lekapcsolta a megmaradt Cerberusz gépágyúkat.
FRISSÍTVE ( Ha teljesítetted a Citadella: Biotikus Erősítő Interfész küldetést)
Katonai erő: 8
A Grissom Akadémia továbbfejlesztett biotikus erősítői javították a harcoló aszárik harcképességét.
FRISSÍTVE (Ha teljesítetted az Irune: Plenix könyve küldetést.)
Katonai erő: 40
Plenix könyve kijelenti, hogy szükség idején minden volusznak segítenie kell a rászorulókat. A könyv visszaszerzése rengeteg voluszt ösztönzött arra, Citadella alapítványoknak és védelmi alapoknak adakozzanak.
FRISSÍTVE (Ha teljesítetted Dekuuna: Az ősok kódexe küldetést.)
Katonai erő: 40
Az elkorok fellélegeztek amikor visszaszerezték az ősök kódexét. A remény visszaálltával teljes erőbedobással segítenek az ellátmányok célbajuttatásában.
FRISSÍTVE (Ha teljesítetted a Silean Köd: Alune gyűrűi küldetést.)
Katonai erő: 40
A nagy becsben tartott aszári orvosról elnevezett gyűrűk visszaszerzése számos aszári civilt önkénteskedésre ösztönzött a menekült klinikákon és kórházakban.
FRISSÍTVE (Ha jóváhagytad az aszári vadásznő fegyverigénylési kérelmét a Fantom terminálon.)
Katonai erő: -4
A Huerta Kórház orvosait eltántorította az eset, hogy nem tudták megakadályozni a gondozásuk alatt álló aszári kommandós öngyilkosságát.
Fantom Egység[]
Szükséges: A Citadella: Hanar diplomata küldetésben Jondum Bau megmentése VAGY Kasumi Goto lojális és túlélte a Mass Effect 2 öngyilkos küldetését.
Katonai erő: 40
A Fantomok a Tanács bal keze, betartatják a törvényeket, és galaktikus hatással bíró bűntényeket akadályoznak meg. Általában egyedül dolgoznak, viszont a Kaszás fenyegetés okot adott rá, hogy ezek az átlagon felüli ügynökök egy elit egységbe tömörüljenek, ami képes az ellenséges vonalak mögött működni erősítés nélkül is. Bár hivatalosan nem vezetőjük, de Jondum Bau lett a szóvivőjük. Rengeteg az egység által összegyűjtött fontos információt továbbított Hackett ls az Ötödik Flotta felé.
Hanar és Drell Erők[]
Szükséges: A Citadella: Hanar diplomata küldetésben akadályozd meg a vírus feltöltétését VAGY Kasumi Goto lojális és túlélte a Mass Effect 2 öngyilkos küldetését.
Katonai erő: 50
A hanarok a Kaszások ellen indították hajóikat, ezzel meghálálva, hogy Shepard parancsnok megmentette az anyabolygójukat. Bár a flottájuk viszonylag kicsi, harcba állították a legjobb drell harci specialistáikat is. Ők kiváló kémek, szabotőrök és orvgyilkosok akiket rendkívül fiatal kortól képeztek ki. Bár a hanarok nem szívesen küldik bizalmas szövetségeseiket nyílt háborúba, ezek nehéz idők.
FRISSÍTVE (Ha teljesítetted a Citadella: Idegen Medi-Gél Formula küldetést.)
Katonai erő: 8
Egy kifejezetten a hanar fajra szabott medi-gél formula lett szétosztva hanar civilek és flotta kapitányok között.
Grothan Pazness Kormányzó[]
Szükséges: Mass Effect 3: Leviatán, Cholis bolygó szkennelése, Indris, Sárkány Fészke.
Katonai erő: 20
A batarian Camala kolónia kormányzója igancsak szókimindó volt a Kaszás támadás korai óráiban. A Szövetséget vádolta kommunikációs bolyák megsemmísítésével, miközben a Kaszésok voltak. Most, hogy kiszabadult a bolygóról, drámia változáson ment keresztül. A napi extranetes videóiban arra kéri a korábban konzervatív, xenofób követőit, hogy bajtársként üdvözöljék a Citadella fajokat. Sok batarian politikustól eltérően kerüli a katonai ügyek mikromenedzsmentjét, megelégszik az inspirációs feladatokkal és a batarian menekülteknek nyújtandó segítség megszervezésével.
Űrördögök Vadászraj[]
Szükséges: Mass Effect 3: Leviatán, Heshtok bolygó szkennelése, Kyzil, A gébics szakadék.
Katonai erő: 30
Az Űördögök egy friss, emberek és turianok által kiképzett vorcha vadász osztag. A többi faj mércéjével fiataloknak számítanak, viszont rendkívüli összpontosító képességükkel azon vannak, hogy kilőjjék az ellenséges hajókat. Rendkívül bátrak, emelett vorchákhoz képest nagyon is fegyelmezettek. A bolygójuk inváziója során keményen küzdöttek, de végezetül parancsra szabályosan vonultak vissza, így életben maradtak, de égnek a bosszúvágytól.
Vorcha Munkás Csapat[]
Szükséges: Mass Effect 3: Leviatán, Tyrix bolygó szkennelése, Thal, A gébics szakadék.
Katonai erő: 15
Ezek a vorchák a Tyrix bolygó körül keringő kisebb tudományos állomások karbantartó és kalibráló személyzete. A ilyen képzett munkaerő ritka a vorchák között, de nem idegen, mivel a más fajok által precíz feladatokra kiképzett vorchák finomra hangolt érzéket fejlesztenek, Ezen felül, ez a csapat képes regenerálódni sugárveszélyben is, ami hasznos mivel a Tűzpróba, olyan helyen épül, amit nem véd egy bolygó magnetoszférája, és járművön kivüli feladatok is gyakran előfordulnak.
Likvid Eszközök[]
Szükséges: Mass Effect 3: Leviatán, Illium bolygó szkennelése, Tasale, Sarló Köd.
Katonai erő: 40
Pénz nélkül nem lehet háborút vívni, és ezt tudják Illium céges szakértői is. Miután elmenekültek a bolygóról, az úgynevezet Ötök Társasága óriási pénzügyi erőforrásaikat a legtehetettségesebb munkaerő és a legjobb nyersanyagokat szerzik be a protián eszköz számára. Mindezt szükséges tudatlanságban teszik, azt hiszik, hogy egy újfajta fúziós erőmű alkatrészeit szerzik be, mivel a szerkezet léte szigprúan védett titok.
Leviatán Leigázó Csapat[]
Szükséges: Mass Effect 3: Leviatán
Katonai erő: 400
Egy több fajból álló különleges egység önként jelentkezet a feladatra, hogy Leviatán ereklyéket vigyenek az ellenség vonalai mögé. A támadások célje, hogy a Kaszás lényeket a leviatánok szolgáivá tegye. Kis mérezben ez káoszt és zűrzavart okozhat. Nagy méretben - és kellő idővel - egy olyan Kaszás sereget hozhat létre, melynek célja a saját fajtájuk kiírtása. A csapat fő korlátja az ereklyék kevés száma, és a félelem, hogy a Kaszások kifejlesztenének az ereklyék elleni hatékony védelmet.
Omega Eezo Készlet[]
Szükséges: Mass Effect 3: Omega
Katonai erő: 300
Ahogy megígérte, Aria elkezdte az eezo készletek szállítását a Szövetséghez. A kezdeti szállítmányokat valamennyire akadályozta a Szövetség biztonsági tisztjeinek a hozzáállása, hogy gyakorlatilag űrkalózokkal üzletelnek. Mostmár folyamatos, akadály nélküli a szállítás.
Ehhez a folyamathoz egy új, Omega zaszlója alatt futó teherszállító céget alapítottak. Az Omega Teherszállítók Koalíciója egy szedetvetett csapat, ami ennek ellenére hihetetlenül sikeres mind a szállítmány gyorsaságában és biztosításában.
Omega Rajtaütő Flotta[]
Szükséges: Mass Effect 3: Omega
Katonai erő: 75
Bár sokféle hajóból áll, az Omega RUM Flotta minden lehetséges módon bizonyított a Szövetség szemében. Az első bevetésük közben, a Szövetség hajóit, amihez csatlakoztak volna, Kaszások rohanták le. Az Omega Flottának azt mondták hogy kerüljék el a helyszínt, ehelyett azonban követve a zászlóshójukat , Fusiont, harcba szálltak, hogy megmentsék a reménytelen hajókat.
A szövetségi hajókat megmentették és RUM flottát, amelyet a vidám és kegyetlen Jarral kapitány vezet, a legveszélyeztetebb frontokra irányították, ahol minden alkalommal megfordította a csata menetét. A leszállóegységeiknek is vérszomjas hírnevük van, különösen ha Cerberusz Fantomok ellen küzdenek.
Oleg Petrovsky Tábornok[]
Szükséges: Mass Effect 3: Omega (Kíméld meg Oleg Petrovsky-t a végén.)
Katonai erő: 30
Oleg Petrovsky tábornok Szövetségi őrizetben van, és egy titkos helyen kihallgatás alatt áll. Az omegiai munkájából adódóan a kihallgatást katonai és tudományos szakértők vezetik, hogy megerősítsék Petrovsky információinak a hitelességét. Egy fontos Cerberusz laboratórium helyét már el is árulta, amit azóta megsemmisítettek. A Szövetség úgy hiszi, hogy Petrovsky még rengeteg információt adhat Cerberuszról, és valószínűleg engedélyezik a menedékjoggal kapcsolatos folyamatokat, amiket a Petrovsky számára kijelült ügyvédek már elindítottak.